Semmi új, köszönöm, élek. Kb. ennyi.
Iszonyúan elfáradtam az elődásokon, főleg a nagy utazások viseltek meg. Ez az alszunk - nem alszunk, eszünk - nem eszünk, iszonk - nem iszunk, beszélünk - nem beszélünk, jó - nem jó, szeretem - nem szeretem... kicsit megviselt. Amúgy talpon vagyok. Mert van mit tennem. Kicsit mintha kezdenék visszatérni a régi önmagamhoz. Végre megint merek cselekedni, merek nyitni emberek felé és merek merni... jobb így.

Érzelmileg egyre jobban merülök. Nem tudom mit csinálok, vergődök magam körül. Furcsa dolgok jutnak eszembe. Semmi letargikus, nem félreértendő!!! Csak sokszor próbálom össze passzintani az érzéseimet a gondolataimmal és... annyira különös dolgok sülnek ki belőle, hogy csak nézek magam elé. Holnap megint előadás, ma sulis ügyeket intéztem, tegnap ea. volt... És mindjárt kezdődik a suli. Nem tudom utolérni magam.

Ja, és eszek. Folyamatosan, megállás nélkül. Sok heti táplálékot próbálok pótolni és nem tudok betelni az ízekkel... Na meg hát...