Még most is inkább lent, mint fent. Végülis van ilyen. Egy valami viszont nagyon meglepett.
Egyedül maradtam. Egy egész hétig voltam a nővéremnél úgy, hogy egyetlen egyszer találkoztam az egyik barátnőmmel. Két másik emberrel beszéltem ugyan, de csak felületesen és kb. 2 perc volt az egész. És még egy ember felmentve, mert elutazott. De lényegében ez is mindegy. A barátaink is lehetnek rossz passzban, lehetnek túlterheltek...stb. Egyetlen problémám van az egésszel: ha felhívom őket 2 hét után és arcoskodnak. Nem kérdez semmit, csak kijelenti, hogy aznap nem ér rá, mert du. konditerembe megy, este pedig bulizni. Például. De előtte 3 héttel nekem sírta el, hogy mennyire rosszul áll anyagilag. Örülök, ha rendbe jön az élete, de hányok attól, ha csak a bajban vagyok mentsvár és nem tűnik fel neki, hogy ha eltűnök, ha rosszul vagyok. Mindeközben magabiztosan építik a kapcsolataikat rám hivatkozva és ha kérdeznek rólam, kijelentik, hogy "persze, jól van!" Én a végletekig próbálok türelmes lenni azokkal, akiket szeretek. Úgy gondolom, hogy nagyon sokat nyelek. De mostmár eljött a pont, mikor azt mondom, hogy nem érdekel. Az első leendő alkalommal hátat fordítok ennek az egésznek és felszívódok. Költözöm. Egyre biztosabb. Amiket és akiket eddig sajnáltam volna és úgy gondoltam, hogy hiányoznának, most sorban dőlnek ki a sorból. Végülis megkönnyítik a helyzetemet.
Hát kérem szépen...egyre kevésbé csodálkozom, hogy egyre jobban hiányzik a nyulam.