Megint magam köré vontam egy burkot. Most, mikor keztem megint a régi lenni... felszabadult, mint 12-13 évesen, csak talán picit több aggyal. El mertem mondani a véleményem, mertem hangosan nevetni és akár kinevetni is. De most megint jött valami... talán ez a költözködés meg a nagy változás, ami rám vár...pedig úgy igazán semmi nem idegesít vele kapcsolatban, mert minden megy majd a maga útján...csak gondolom valahol nagyon hátul ez lapul...

Annyi biztos, hogy valamiért megint itt van körülöttem egy kis burok. Barátnőm szerint ez csak ilyen kis kasmír... ez tőle vehető bóknak is akár, mert volt burkom zsákanyagból is... És úgy érzem, az jobb volt...vagyis őszintébb. Mert egy zsákanyag kívülről is érdes, látszik, hogy nem az, amit szeretnél megölelgetni... Egy látványos, vastag, kemény burok. Amiben ott lapultam amíg szükségét éreztem, majd kibújtam belőle.
Ez a "kasmír" viszont iszonyú csalóka. Mások felé már nem akarom és talán nem is merem mutatni ezt a kívülállást...arra törekszem, hogy a környezetem olyannak lásson, amilyen szoktam lenni...de vannak, akikkel ezt nem játszhatom el. A család...és 1-2 barát. Tényleg...csak kettő. No és ott vagyok még én...mert ez a kasmír nem csak az engem körülvevő embereknek puha és finom, hanem nekem is az a másik oldalon... Már magamat is illúziókba kergetem és élek egy világot, ami nem az enyém...ami igazán az enyém, az már csak belül van meg...és senki ...de tényleg senki nem fér hozzá... de az a néhány ember, aki közelebb áll, legalább a tényt felismeri, hogy ez a burok bizony ott van...és nem őszinte az a mosoly...és nem őszinte az sem, hogy nem folyok bele egy vitába, amiben amúgy érdekelt vagyok....
Annyira rossz érzés néha ráébredni, hogy igazából ahogy téged nem ismer senki sem, úgy te sem ismersz senkit igazán... És ez tény. Lehet, hogy vannak, akik előtt időnként adott esetekben kiszámíthatóan cselekszünk, de senki nem ismer senkit annyira, amennyire azt hiszi...

"Az a sok festett válaszfal, amit az ember maga és a valóság közé állít - a történelem, a vallás, a kötelesség, a társadalmi helyzet -, mind illúzió, ópiumos fantáziaszülemény."
(John Fowles)