Nyár van, semmi dolgom. Csak ülök itthon és jár az agyam és nem alszok. Magamhoz híven megint nagy elhatározások fogalmazódtak meg fejemben... Nem görcsölök, de ideje lenne már tényleg arccal előre élni...

Eddig mindig azon voltam, hogy próbáljak empatikus lenni mindenkivel aki csak kicsit is fontos számomra. Mindig törekedtem a türelemre ha másokról volt szó, bár nem mindig jött össze. Magamat viszont alapból sürgettem, hajszoltam magam ugyanúgy, ahogy a környezetem. Mindenkinek egyszerre megfelelni meg mindig mindenhez jópofát vágni és erkölcsileg a lehető legszebben cselekedni...
Kérem szépen...vége. Ha érzelmi analfabéta vagyok és majd megszakadok, hogy tudjak XY-nak mondani valamit és még én érzem hülyén magam, hogy nem tudom mások problémáját megoldani...akkor ez van. Nem túl sok ember tolong a környezetemben, aki hasonló aktivitással érdeklődik hogylétem felől. Ez nem baj. Akit ki lehet használni, evidens, hogy ki is fogják használni. De mostmár nálam is betelt a pohár. Ezt egyébként teljesen higgadtan írom.
A hóbortjaim pedig...vannak. Kész. Ezekkel érzem jól magam. Ha ilyen vagyok, akkor ilyen vagyok. És nem fogok azért forgolódni este, mert nem bújok ki a bőrömből.