"Mondta egy puha pöcsű, a többi meg ismétli..."

Félek, hogy ha most elengedem, soha többé nem lesz közünk egymáshoz. Tudom, hogy a mostani helyzetben sincs sok, de az a kevés kis kontakt is olyan sokat jelent nekem ezekben a napokban, hogy nagyon nehéz róla lemondanom. Úgy gondolom neki is. És nem igazán tudom hova rakni ezt az elengedés témát... A címbe foglalt gondolat igaz egy olyan helyzetben mikor valaki azért megy el, mert valahol egy jobb/ szebb/ örömtelibb élet várhatja. Igaz akkor, ha van miért feladni a helyzetet. De most?
Nem látok semmit, ami miatt úgy kellene éreznem, hogy tróger vagyok, ha nem hagyom magára és nem fordítok neki hátat.

Soha nem akartom ilyen lenni. Függni másoktól. Annyira sz*r, hogy boldoggá tesz a Rúzs és New York nézése... Bánt, hogy az egész életem olyan mederbe került, amilyet soha nem akartam. És nem látom a kiutat. És mondjak le Róla is? Annyiszor próbáltam már elhinni, hogy minden rosszra jó jön és annyira próbáltam bízni mindenben, de aligha igazolódtak be...
Én egyre kevésbé bírom ép ésszel.