Egy korábbi bejegyzésemben már idéztem Müller Pétertől: "Nincsen hazugabb szó, mint az elfogadás." Mindennapi probléma, hogy előítéletekkel élünk, nem fogadunk el "másságot" semmilyen tekintetben. De attól függ mi a "más", hogy honnan nézzük. Nem szeretek úgy ítélkezni senki felett, hogy általánosítok. Mindenhol vannak jó és rossz emberek - bár az is igaz, hogy nem véletlenül alakult ki az a vélemény, ami kialakult. Szóval elég sokrétű, sok felől szemlélhetjük, nem jutunk előrébb. Én csak a magam nevében beszélhetek: adott szituációkban alkotok véleményt és igyekszem elzárkózni a sztereotípiák elől.

Nos, az utóbbi hetekben kerültem olyan helyzetekbe, amik alapján fix véleményem alakult ki - ez esetben - a hajléktalanokról.
Nem a fővárosban élek. 115 ezres lélekszámú (legalábbis ezt állítják) megyeszékhelyen lakom. Saját tapasztalataim alapján, ezekhez a körülményekhez mérten tudok véleményt alkotni.
Alapvető problémám, hogy "a hajléktalannak mindent szabad" városunkban. Nem csak az arcodba mászik és ordít veled, ha nem adsz neki egy százast, nem csak buszra száll és megkér, hogy átadd a helyed, nem csak hozzád ér, hanem a nyilvánosság elé fordulva végzi "kis dolgát". Mindezért nem szólnak a járó-kelők. Ez nem meglepő, hisz senki sem szeretne ilyen vitába keveredni, inkább csendben, gyorsan tovább megyünk. Nem szól a buszsofőr sem, hiába is az első ajtón száll fel levizelt (bocsánat) kabátjában és nem szólnak az utasok sem: inkább felpattannak helyükről hatan, hogy még csak a közelében se kelljen ülnie az új utasnak. A nagy helynek persze ő nagyon megörül és elkezd szatyraiban ruhát keresni, majd öltözködni! A buszon! ...ahonnan ennek hatására az utasok fele leszáll, de senki nem mer/nem tud mit tenni. És hogy mit szól az ellenőr? Semmit. Ránéz és tovább megy.

Nem érthetjük, hogy milyen élete van egy hajléktalannak. El se tudom képzelni, hál' istennek. Gondolom nagy többségüknek egyszer régen valamikor volt fedél a feje fölött. Felteszem: csak egy apró töredéke az, aki önhibáján kívül került az utcára. Elfogadni persze ezt már nem lehet. Hibás mindenki, hibás az egész világ, hibásak az állatvédők is, mert nem velük foglalkoznak, mindenki hibás, csak ők nem...

Volt idő, mikor az út szélén gubbasztó hajléktalan bácsinak én is odaadtam az aprómat. Ez után nem hiszem, hogy egyszer is meg fogom tenni.
Van arra megoldás, hogy ne én érezzem magam kellemetlenül, amiért ő az utcán él?