Hogy a cím már önmagában paradox? Hm...néha úgy érzem, hogy igen...aztán azt gondolom, hogy nem. Mikor szeretünk, nem mindig viselkedünk tudatosan, csak beletemetkezünk az érzéseinkbe. De mindenképp tudatos az a szeretet, amit egy anya táplál a gyermeke felé. Mikor valamit megtilt, éppen azzal szereti, hogy nemet mond.

Van ilyen a szerelemben is? Ma, mikor meglátogattam az unokaöcsémet, ezen gondolkodtam. Ketten maradtunk, amíg a nővérem ellátta más teendőit. Mennyi energia és odafigyelés kell a szeretethez! A nap 24 órájában, megállás nélkül, minden pillanatban lehet úgy szeretni, hogy a másik azt érezze...még ha nem is ülök mellette, ha nem szólalok meg, ha nem érek hozzá. Az őszinte szeretetet megérezzük ezek nélkül is. Talán buta gondolat és senki nem értene vele egyet, de arra jutottam, hogy ha szerelemről van szó, általában a férfiak szeretnek "okosabban". Nők is szeretnek persze aggyal, de tény, hogy köztünk sokkal több az, aki ráakaszkodik a párjára, aki elfelejti a barátaid, azzal a címszóval, hogy szerelmes. A nők hajlamosak elhinni a fellángolásról, hogy őszinte szerelem, sokan lemondanak a saját egyéniségükről is és hirtelen "szeretni" kezdik a fantasy-filmeket, a sportkocsikat, a focit, vagy bármit, csak közelebb érezhessék magukat a "párjukhoz". Ez a szerelem??? Nem hiszem.

És a férfiak? Tény: ritkábban mondják ki, hogy szerelmesek, később, megfontoltabban...és mennyire igazuk van. Lelépnek? Őszintén teszik. Ha nem szeretnek valakit, elhagyják. Nem kezdenek el Született feleségeket nézni velünk. Persze megint csak a szex...na bumm...nagylányok túlélik. Lehet, hogy a pasiknál sem tudatos, hogy lelépnek egy olyan kapcsolatból, ahol a nő csak a szerelembe szerelmes vagy a ténybe, hogy van mellette valaki. Lehet, hogy a pasik fejében ez nem fogalmazódik meg, hisz elég hízelgő, hogy valaki rajong értük. De fix, hogy megérzik, ha nem őszinte és okos szerelem áll fenn.
De mikor a srácból férfi lesz - aggyal, nyugodt erővel, némi tapasztalattal - akkor felmerül benne a kérdés, hogy el tudja-e képzelni párját anya szerepben. Mi nők gyakran hisszük, hogy mindenhez elég az elvakult szerelem...és nem, nem az a baj, ha áldozatokat hozunk valakiért vagy ha lemondunk dolgokról...hanem az, ha ez egyoldalú és nem vesszük észre, hogy "majomszeretünk".

Nagyobb érdem egy férfi szerelme, mint egy nőé. És most ismét kihangsúlyoznám, hogy nem a *rózsaszín-érezzük a csít-már el is felejtettem, hogy hányok a májtól, mert neked az a kedvenced* "szerelemről" beszélek. Hanem arról, amiben tisztelem a másikat és nem hagyom a saját jellemem értékeit elveszni, hisz nem a leamortizálódásról szól egy egészséges kapcsolat.