Terveztem, hogy még az óévben firkantok ide valamit. Reméltem, hogy kicsit vidámabb dolgokról tudnék majd beszámolni, mint amiről jelen helyzetben fogok.A karácsonyt letudtuk. Érzelmi töltete is kb. annyi volt, mint amennyi a mondatból érződik. Reggel elmentünk nagyikat…

Hohohóóó, újra itt a karácsony! Mondanám, hogy csupa móka, kacagás, vidámság, csak az a baj, hogy teljesen idegbeteg vagyok miatta.Év vége van, kimerültem, még aludni sincs időm. Nagy lelkesedéssel kezdtem el készülni az ünnepekre december elején, de az elképzeléseimből semmi…

Hogy a cím már önmagában paradox? Hm...néha úgy érzem, hogy igen...aztán azt gondolom, hogy nem. Mikor szeretünk, nem mindig viselkedünk tudatosan, csak beletemetkezünk az érzéseinkbe. De mindenképp tudatos az a szeretet, amit egy anya táplál a gyermeke felé. Mikor valamit…

Nem tudom mások hogy vannak vele, én folyamatosan azt veszem észre, hogy magam alatt vágom a fát. Nem szándékosan persze, nem szövök gonoszságokat magam ellen. Érzelmi szinten mondom ezt. Jönnek a nagy átgondolások, aztán a mégnagyobb elhatározások és az újrakezdések. Telik…

"És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe…